Beszámoló a Holnemvolt Fesztivál egyik főszervezője, Zalka Csenge Virág tollából. Az első napról szóló bejegyzés itt olvasható.
Vasárnap reggel.
Miután a koreai református közösség népes serege elhagyta a helyszínt a reggeli istentisztelet után, készen álltunk, hogy ismét megnyissuk a fesztivál kapuit.
Ezúttal Wayqui nyitotta a sort, perui népmesékkel; többet közülük már hallottam tavaly is, sőt, én is meséltem, de vele együtt azért mindig más. Szó volt a három állat utazásáról, az agyagból készült asszonyról, a szivárvány gyerekéről, és a kék kavicsokról, mely utóbbi több embert megríkatott a közönség soraiban (szép is).
A vidám dél-amerikai felütés után következett Birgit, ezúttal a szerencséről és a boldogságról szóló mesékkel, tetőtő talpig pirosban-csinosban, citerazenével. Ő is elmesélte az okos lány történetét (más változatban) valamint egy nagyon kedves mesét a Szerencse és az Ész vetélkedéséről (amit természetesen a Szerencse nyer meg). Csodás volt nézni, hogy az egyik pillanatban nagyvilági dáma, a másikban pedig pofátlan suhanc. Birgit az átváltozás mestere.
Ausztriát Norvégia követte a színen: ezúttal nem vikingek kerültek terítékre, hanem a fürdőzés veszélyei. Bizony, Tone egy teljes előadást szentelt annak, miért is veszélyes dolog fürdeni, és bibliai példákat hozott rá, micsoda szörnyűségek történhetnek, ha egy nő fürdik (nem véletlenül tiltották be a középkorban). És persze mindez a nő hibája, aki csak egy kis nyugalmat és meleg vizet akart…
(Petra rámutatott, hogy miközben jókat derültünk az előadásmódon, itt azért véresen komoly dolgokról volt szó; sokszor pont hagyományos történetek segítenek olyan témákat feldolgozni, mint a bántalmazás és az erőszak)
Az ebéd után Szende következett, szokás szerint az asztalon táncolt és bájjal, székely szavakkal mulattatta a közönséget (ezen épp nem tudtam benn lenni, mert közben interjút adtam, de a kacagás kihallatszott).
A sort Angela zárta. Ő egy egész órás mesét hozott: Baba Jaga New York-ba megy. Tátott szájjal hallgattam; ez nekem is új volt. Egy rész orosz népmese, egy rész Fables, egy rész Éjjeli őrség. Zseniális volt, és legnagyobb meglepetésemre a műfaj ellenére működött szóban is. Megvettem, kilóra. Főleg, mert kevés ember tud annyira jó boszorkányos meséket mondani, mint Angela, a maga dörgő hangjával és lendületes gesztusaival…
(Itt gonosz módon örültem, hogy nem én tolmácsolok – Morzsa is lobogott a menetszélben Angela lendülete után…)
Maradt még egy jó darab a délutánból; rendeztünk hát egy MiMe szekciót (Mindenki Mesélhet, vagyis Swap). Jó volt látni, hogy akadt rá vállalkozó. Először is ott volt Jay Miller, aki teljesen váratlanul bukkant fel a semmiből, és kiderült róla, hogy Budapesten élő amerikai mesemondó. Most szóljatok hozzá. Egy olyan profi tíz perces mesemondás – pantomim programot nyomott le, hogy öröm volt nézni. Őt követte Misi, aki a két napos statisztálás után vállalkozott egy rövid kis mese felolvasására (melynek keretei között sikeresen kiirtotta a Százholdas Pagony minden lakóját). Majd jött Rigó, kedvenc madarászom, és a gólyák vonulásáról mondott el egy gyönyörű bolgár népmesét (mert addig ugráltam a fején, míg összeszedte a bátorságát; a kezdő mesemondókat olykor noszogatni kell). A sort egy hölgy zárta, aki egy rövid mesét mondott el Dzsingisz kánról és a sólyomról (én a sztorit az Ezeregyéjszakából ismertem). Azt hiszem, a közönségmesélés közönségsikernek bizonyult.
Mivel elvettük a templomteret a szokásos vasárnapi programoktól, a fesztivál szervezői úgy döntöttek: összekötjük a kellemest a hasznossal, és istentisztelet helyett vallásos mesélést tartunk. És lőn. Jöttem én, Sámuellel és Lailával; majd Birgit egy pápaválasztás történetével, Wayqui egy perui mítosszal, Tone egy templomépítő manóval, és végül Angela, aki a belső erőről mesélt egy afrikai népmesét. Azt hiszem, a vegyes programok közül toronymagasan ez tette rám a legnagyobb hatást; vasárnap délután volt, nyugi volt, egyetértés volt, és a jól végzett munka örömével ringattuk magunkat a mesékbe.
A fesztivál ezzel hivatalosan lezárult; átadtuk ajándékainkat a fellépőknek, megünnepeltük magunkat, majd testületileg kivonultunk a kertbe, hogy mécsesek fényénél csodájuk meg a kiállított üveg- és porcelán tárgyakat. Ott még elmondtam egy rövid mesét (a kék rózsák legendáját, mert Dorci kék rózsákat gyártott egész délután krepp-papírból, és mert kicsit van benne porcelán is, üveg is, meg kreativitás is). Azután már csak a gyertyák maradtak, a beszélgetés-foszlányok, meg a lelkesedés.
Maradt még egy lámpásunk. Miután mindenki hazaszállingózott, és a fellépőket is eltettük aludni, a jövő évi fesztiválért felküldtük azt is, és néztük, ahogy csillagként eltűnik az égen, és visszakacsint. Holnemvolt Fesztivál, 2012.
Már alig várom.
